Utólsó módosítás: 2009.07.01.
24 órás Veterán Megbízhatósági
Egyéb szabályai
Közlekedés
A repülőtér területén belül a közlekedési szabályok érvényesek.
A rendezvény helyszínéhez vezető utakról letérni, az utak mellett elhelyezkedő objektumokba bemenni tilos.
A rendezvény szállásterületén belül, járművel kizárólag a közlekedési szabályok, illetve a szervezésben résztvevő személyek utasításai alapján szabad közlekedni.
Környezetvédelem
Valamennyi a területre belépő személynek törekedni kell arra, hogy jelenlétével minél kisebb környezetterhelést okozzon.
Ezért az általa „termelt” hulladéknak minősülő anyagokat köteles szelektíven, külön a kommunális és külön a veszélyes hulladéknak minősülőket gyűjteni. Tevékenysége során megakadályozni, hogy a természetre veszélyes anyagok a talajba, talajvízbe, a terület burkolatára jusson, illetve az ide kijutott anyagokat el kell távolítsa, hátra nem hagyhatja.
A rendezvény kapcsán jellemzően keletkező veszélyes hulladékok:
- fáradt, elhasznált olajok,
- olajjal szennyezett tárgyak, anyagok,
- akkumulátorok,
- elhasználódott gumiabroncsok.
Ezen anyagokat a csapatok kötelesek elkülönítetten gyűjteni, a rendezvény végeztével a helyszínről kiszállítani és elhelyezéséről gondoskodni!
Tűzvédelem
Valamennyi csapat rendelkezzen legalább 1 db 6 kg-os poroltó, vagy ezzel egyenértékű egyéb töltetű tűzoltó készülékkel.
A rendezvény depóterületén a dohányzásra kijelölt területet kivéve tilos a dohányzás.
A benzin tároló helyek 10 m-es körzetében tilos tűzveszélyes tevékenységet (hegesztés, köszörülés, nyílt láng alkalmazását igénylő tevékenység) végezni. Ezt a védőtávolságot kell alkalmazni a motorok utántöltése és a nyílt láng melletti főzés esetén is.
Motorkerékpár csak álló motor mellett tölthető után.
Benzint kizárólag a vonatkozó szabvány előírásainak megfelelő max. 20 l-es kannában vagy fémhordóban szabad tárolni.
Egyéb tűzveszélyes üzemanyagnak minősülő anyagok csak a gyári kiszereléseikben tárolhatók.
Tűz esetén a rendelkezésre álló eszközök igénybevételével és személyek bevonásával haladéktalanul meg kell kezdeni az oltást és szükség esetén a mentést. Ezzel egyidejűleg telefonon, a 105-ös, vagy 06-59/311-311 telefonszámon értesíteni a tűzoltóságot.
Az oltásban, mentésben minden jelenlévő köteles a saját testi épségét nem veszélyeztető szinten részt venni.
|